“Ne! Ne tapogass!” Nyilvánosságra hozták a kölni migránstámadások felvételeit

Lassan egy éve annak, hogy Kölnben a szilveszteri fesztivál alkalmával migráns szexbandák tömegével erőszakoskodtak fiatal lányokkal. Most egy német lap nyilvánosságra hozta a felvételeket.

A Kölner Stadt-Anzeiger nevezetű német lap birtokába jutott néhány sokkoló felvételnek, amit még a 2015-ös szilveszteri eseményekkor rögzítettek.

A nyilvánosságra hozott képsorokon az látható, hogy a migránsok nagyobb csoportokba tömörülve mozognak a kölni katedrális oldalában.

A felvételen jól halható egy nő kiáltása:

“Ne! Ne tapogass!”

Mindeközben a német rendőrség ugyan ott volt a helyszínen, de nem volt felkészülve a tömeges bűncselekményekre. A hatóságok megpróbálnak rendet tenni, de láthatóan megdöbbenti őket az egyre durvábbá váló tömeges jelenség.

070116cologne.jpg

“Nem tudunk közelebb férkőzni a lépcsőkhöz, mert hárman túl kevesek vagyunk, túl sokan mennek fel a lépcsőkre”

– mondja az egyik tiszt.

A jelentések szerint egy éjszaka alatt 22 nőt erőszakoltak meg, míg az áldozatok teljes száma 189-re rúg.

“Eltelt egy év és csak 20 elkövetőt sikerült elítélni” – írja a német lap. Ezek közül is csak három embert helyeztek szexuális bűncselekmények miatt vád alá. További 52 gyanúsított ügye még folyamatban van.

Forrás: Kölner Stadt-Anzeiger

3 thoughts on ““Ne! Ne tapogass!” Nyilvánosságra hozták a kölni migránstámadások felvételeit

  1. Pingback: Szilveszteri horror: Azért volt káosz Kölnben, mert részeg képzetlen migránsok voltak a biztonságisok | BREITBART BUDAPEST

  2. Pingback: Szilveszteri horror: Azért volt káosz Kölnben, mert részeg képzetlen migránsok voltak a biztonságisok - Világvége 2012

  3. Pingback: Szilveszteri horror: Azért volt káosz Kölnben, mert részeg képzetlen migránsok voltak a biztonságisok | VilágLátó Hírmagazin

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s